A Social Cognitive and Affective Neuroscience című idegtudományi szaklapban közölt vizsgálatban Arthur Aron, a New York-i Stony Brook Egyetem szocio-idegtudománnyal foglalkozó kutatója és kollégái 17 olyan felnőttet (tíz nőt és hét férfit) vizsgáltak, akik hosszú ideje (10-29 éve) házasságban éltek, és azt állították, hogy még mindig ugyanolyan szerelmesek párjukba, mint a kapcsolat elején.
A partnerük által érzett szerelem intenzitását a kutatók az Aron által kidolgozott hétfokozatú skálán értékelték.
A vizsgálat során a résztvevőknek partnerük képét, egy közeli ismerősük képét és egy csak felületesen ismert ember képét mutatták, miközben agyi aktivitásukat funkcionális mágneses rezonenciavizsgálattal (fMRI-vel) vizsgálták. A jutalomérzet és a kötődés agyterülete különösen aktív volt
Csak a szeretett partner látványa váltott ki aktivitást a jutalomérzetért felelős, a dopamin nevű ingerületátvivőben gazdag területeken, és az aktivitás annál nagyobb volt, minél magasabb pontszámot ért el az illető a szerelem intenzitását mérő skálán.
Ezt a hatást korábban a szerelem korai fázisában lévő emberekben is kimutatták.
A tartós szerelmi partner látványa azonban egy olyan agyi választ is kiváltott, amelyet a friss kapcsolatban lévőkben nem figyeltek meg: a kötődésben - például az anya és a gyerek közti kötődésben - szerepet játszó terület aktivitását.
A kutatók szerint eredményeik azt mutatják, hogy valóban létezhet tartós szerelem, és segítenek megérteni ennek biológiai hátterét.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése